„Mikor lenne erre megfelelő az idő?” – felelte. „Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük, mit akart anya. Úgy tűnik, azt akarta, hogy Clara kapjon egy régi takarót.”
„Ez egy kendő” – mondtam halkan.
Lila elmosolyodott.
„Persze. Bocsáss meg. Egy régi kendő.”
Az ügyvéd rosszallóan nézett rá, de ő figyelmen kívül hagyta.
A kezeim az ölemben pihentek, miközben a kartondobozt bámultam.
A kendő, amióta csak az eszemet tudom, anyámé volt.
Valaha mély ibolyaszínű volt, bár az évek során a használattól kifakult, és puha szürkéslila árnyalatot kapott. A szélein több helyen kilógtak a szálak. Az
